Youtube
Facebook
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.
  • 06 1 261 0078

A nemzetközi kereskedelmi árufuvarozásban részt vevő, 2,8 - 3,5 tonna össztömeg közötti járművek vezetőire is vonatkozik a rendszeres heti pihenőidő járműben történő eltöltésének tilalma.

Ezeket a járműveket nem kell kötelezően menetíró készülékkel felszerelni, ugyanakkor a német rendelkezések szerint az adott gépjármű vezetőjének ún. „lázlapon” (kontrollblatt) minden egyes napra lebontva vezetnie kell a vezetési- és egyéb munkaidőket, a pihenőidőket, valamint a vezetési idő megszakításait is. Hasonlóan a tachográf koronghoz vagy szalaghoz, a lázlapok esetében is érvényesül az a szabály, hogy a gépjárművezetőnek mind az adott napi, mind az azt megelőző 28 napra vonatkozó lázlapokat is magánál kell tartania, és fel kell tudni mutatnia egy esetleges kontroll során. A rendelkezés megsértése esetén a pénzbírság gépkocsivezető esetében minimum 30 euró, a vállalkozás esetében 60 euró, de a bírság teljes összege annak a függvénye, hogy mekkora az az időszak, amellyel a jogsértés következtében csökkent a pihenőidő mértéke.

Joomla! hibakereső konzol

Hibák

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések